Kerékpárút épülhet Zákányszék és Bordány között

Forrás: delmagyar.hu

A Zákányszék és Bordány közötti kerékpárút zákányszéki szakaszának fejlesztésére nyújtott be pályázatot a község önkormányzata. A pályázat hiánypótlása megtörtént. 

Fotó: Török János – delmaygar.hu

A projekt célja egy Zákányszéket Bordány községgel összekötő kerékpárút építése. A mintegy 6,3 kilométer hosszú bicikliút az 5432-es jelű összekötő út mentén kapcsolná össze a településeket. Ebből a tervezett szakasz a település központjától Bordány településhatáráig tartó, 3,5 kilométeres szakasz. 

Bordány belterületén évek óta üzemel kerékpárút, ami délkeleti irányban Szeged felé vezet, míg északnyugati irányban egészen Üllésig tart. A Zákányszéken tervezett kerékpárút csatlakozik a már elkészült, Zákányszéket és Mórahalmot összekötő bicikliúthoz, ezzel bekapcsolva a települést a Mórahalom környéki hálózatba. 

A fejlesztés egyik szükségszerűségét az indokolja, hogy egyre növekszik a gépjárműforgalom az adott településeken és azok között, ezért a kerékpározók biztonságának növelése érdekében szükség van a kül- és belterületi bicikliút-hálózat folyamatos bő­vítésére. A fejlesztés részeként szeretnének kialakítani a település központjában egy gyalog­átkelőhelyet is. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük