Kerékpárral az európai együttműködésért

Forrás: https://www.magyarszo.rs/hu
Újhelyi Ákos az OPTI-BIKE projektum keretében magyarországi kerékpárosokat fogadott Palicsonpasz2018. szeptember 17., 10:03
 0    

Szombaton mintegy harminc magyarországi kerékpáros érkezett Palicsra, akiket Újhelyi Ákos, a Szabadkai Városi Tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja fogadta. A találkozóra a szeptember 21-én ünnepelt Európai Együttműködési Nap alkalmából, a Magyarország–Szerbia határon útnyúló Interreg-Ipa program által finanszírozott OPTI-BIKE projekumt keretében került sor.

A kerékpárosok Palics központja felé tartanak (Patyi Szilárd felvétele)

A kerékpárosok Palics központja felé tartanak (Patyi Szilárd felvétele)

– Nagyon fontos számunkra az OPTI-BIKE projektum, ugyanis ennek keretében nyolc kilométer kerékpárutat építenünk majd ki Szabadkán, illetve megközelítőleg harminc kilométer kerékpárút megépítésére készítjük el a projektdokumentációt. A projektum összköltsége két és fél millió euró. Ennek az összegnek a nyolcvanöt százalékát az Európai Unió biztosítja, a fennmaradó tizenöt százalékot pedig a községek. Itt el kell mondani, hogy Ásotthalom és Tompa a partnertelepüléseink, akik velünk együtt vesznek részt ebben a projektumban – nyilatkozta Újhelyi Ákos az eseményen megtartott sajtótájékoztatón.

Dobrotka Ágnes, a Interreg-IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program projektmenedzsere elmondta, hogy egész szeptemberben és október elején projektumokkal ünneplik az Európai Együttműködés Napját a szerb–magyar határtérségben.

– Ma reggel a magyarországi Zákányszékről indultunk. Sajnos esett az eső, így egy kicsit kevesebben jöttünk mint korábban. Csatlakoztak hozzánk domaszéki, mórahalmi, szegedi és ásotthalmi kerékpárosok is. A napot Palicson töltjük. Kimegyünk a főtérre, a tóhoz, az állatkertbe, majd indulunk vissza Magyarországra. Palicsra 2013 óta, minden szeptember harmadik hétvégéjén eljövünk. Most ez a kerékpártúra szerencsésen egybeesett az OPTI-BIKE projektummal – mesélte Börcsök Zoltán, a Homokháti Bringaklub vezetője. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük