Jónak lenni jó – Kihívás Hete – összefoglaló

A “Bohócdoktor” kampányunkról itt olvashatsz részletesen!
Az akciónk 2024. június 30-ig szól, amellyel mozgásra buzdítunk benneteket, illetve adományokat gyűjtünk a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai részére.
Amennyiben szeretnéd támogatni anyagilag a kampányunkat, azt a fenti linken megteheted.
A Kihívás Heti programsorozatunkat itt foglaltuk össze videó formában:

A Homokháti tekregések facebook csoportunkban Paraginé Edina napokra bontva foglalta össze a történteket napokra, sok fotóval.
Ezeket gyűjtötük össze egy csokorba:

Kihívás Hete – 1. nap (06. 03. hétfő)                                                                                                

Útvonal: Ruzsa, Pusztamérges, Kiskunmajsa, Kömpöc, Kistelek, Ópusztaszer, Balástya, Forráskút, Zsombó, Bordány, Üllés, Ruzsa (108.8 km)

Ahogy elindultunk és elhagytuk a Ruzsa táblát, rögtön társunk is lett az útra Morvai Flórián személyében. Kiderült, hogy nem csak a mai napra, hanem egész hétre szabadságot intézett a munkahelyén, és mind a 6 tekerős napon velünk tart!  Mára esőt, felhőszakadást ígértek, ezért elég gyorsra vettük a tempót, jóval hamarabb értünk Kistelekre a tervezettnél. Az ópusztaszeri kerékpárút állapota sokat romlott, mióta legutóbb erre jártunk, rendesen pattogtunk a bringákkal és a bringákon. Szemből újabb társunk érkezett, Barcsai Gyula jött elénk Szatymazról és tekert velünk tovább. A balástyai Juhász kocsmánál meghívott minket egy hideg italra, ami nagyon jólesett, köszönjük!  Zsombón Veszelovszki István csatlakozott hozzánk Üllésről érkezve, és jött velünk egészen Ruzsáig. Este fél 7-kor már a parkolóban voltunk a tervezett 8 óra helyett. Jó volt az időzítés, mert pár perc múlva már szakadt is az eső. A Kerékpározás Világnapját megúsztuk elázás nélkül! 

Kihívás Hete – 2. nap képei (06.04. kedd)

Útvonal: Mórahalom, Ásotthalom, Kelebia, Tompa, Kelebija (Szerbia), Szabadka, Palics, Ludas, Királyhalom, Horgos, Mórahalom (101,6 km)

A deles indulásunkat későbbre kellett halasztani a hirtelen érkező felhőszakadás miatt. Az Ezer Év Parkjában a Nemzeti Összatartozás Napja tiszteletére tervezett koszorúzással is vártunk kicsit. Miután elvonult az eső, megkoszorúztuk a parkban a fakeresztet, majd hatan a tompai határátkelő felé vettük az irányt a kerékpárokkal. Ásotthalmon ismét eső, várakozás, a gátsori úton szembeszél és defekt lassította a tempót. Szabadkára a tervezettnél később érkeztünk. Itt már vártak ránk a vajdasági barátaink. Velük együtt tekertünk át a Palicsi-tó partjára egy kicsit beszélgetni, megpihenni. Visszefelé Horgosnál léptük át a határt, már sötétedett, amikor visszaértünk Mórahalomra. Kalandos szép nap volt!

Kihívás Hete – 3. nap képei (06.05. szerda)

Útvonal: Szatymaz, Balástya. (Dóc), Sándorfalva, Szeged, Domaszék, Mórahalom, Zákányszék, Bordány, Zsombó, Szatymaz (102.3 km)

Ez a nap igazán bővelkedett izgalmakban, sok esővel és elázással. Különösen kedves fogadtatásban volt részünk a Szatymazi Reptéren, ahol szendvics, süti, limonádé és nagy ölelés várt minket… sőt, még szülinapi virágcsokorral is megleptek a repteres lányok! Több apró figyelmesség is feltűnt, Bohócdoktoros plakátok, útjelző tábla az érkezőknek a reptér irányába, a bringáknak kijelölt parkoló. Ragyogó napsütésben indultunk el a déli melegben, de Szeged felé haladva közeledve esőfelhők késztettek minket kényszerpihenőre. Később is sokat menekültünk az eső elöl, és ez nem is mindig sikerült. Erre a napra jutott minden, meglepetés, ázás, fázás, meleg, felszáradás, defekt és sok felüljáró… de nap véégére a 100 km is szépen kirekedett!

 Kihívás Hete – 4. nap képei (06.06. csütörtök)

Útvonal: Zákányszék, Mórahalom, Röszke II. (határátkelő), Horgos, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Szerbkeresztúr, Gyála, Tiszasziget, Újszentiván, Szőreg, Szeged, Kiskundorozsma, Zsombó, Bordány, Zákányszék (102.3 km)

Ez volt a hét azon kevés napjainak egyike, amikor nem az eső  elöl menekültünk, hanem a szikrázó napsütés  miatt kerestünk néha egy kis árnyas búvóhelyet. Zákányszékről Nyilasiné Rózsika néni kísért minket egy darabig, majd a maga tempójában letekerte a szokásos napi adagját!  Kellemes meglepetésként Mórahalmon Eszter csatlakozott hozzánk,  István pdig a röszkei határátlépésig erősítette a kis csapatot. Vajdaságba mi már évek óta hazajárunk, és most is jólesett megpihenni Magyarkanizsán a Tiszapart színes, hangulatos vendéglátóhelyén. A vajdasági kalandot egy defekt is lasította, de a fiúk már rutinosan oldották meg a feladatot. Zsani munka után elénk tekert, és Tiszaszigettől hazáig velünk tartott. Kiskundorozsmán, az utolsó frissítőponton  hűsöltünk még egy kicsit, majd kerülővel érkeztünk vissza Zákányszékre, hogy mára is kirekedjen a 100 km. Egy gyors és vidám fotó  a zákányszéki parkban, utána mindenki hazafelé vette az irányt, hogy egy kis otthoni pihenő után másnap folytassuk a heti kihívást!   

 Kihívás Hete – 5. nap képei (06.07. péntek)

Útvonal: Röszke – Paprika Múzeum, Mórahalom, (Ásotthalom), Öttömös, Pusztamérges, Üllés, Forráskút, Zsombó, Kiskundorozsma, Szeged, Szentmihály, Röszke, (100.6 km)

A déli melegben a Röszkei Paprika Múzeum klimatizált, fűszerpaprika illatú kiállítóterméből elindulni az aznapi 100-as körre… bevallom, nem esett annyira jól.  Négyen indultunk útnak, Zsani és Flórián egész nap velünk tartott. Meglepetésként Ásotthalomnál Janó  is csatlakozott hozzánk a következő szakaszra. Pusztamérgesen a közkútnál a fiúk már nagyon keresték a frissítő vizet, és nem csak a kulacsokba, hanem magukra is juttattak belőle bőven!  Ekkor még nem sejtettük, hogy nem sokkal később komplett frissítőpontot kapunk a nyakunkba, égi áldás formájában!  Szatymazról Gyula ma is elénk tekert, 4 ázott bringást talált a forráskúti elágazásnál a fák alatt!  Megállapította, hogy jó pénzért esőcsinálást is vállalhatnánk, mert amerre járunk, semmi sem marad szárazon!  Amint elállt az eső, indultunk is tovább, a menetszélben gyorsan megszáradtunk. Visszaérkezve Röszkére persze egy csepp eső sem volt, Zsani sietett haza locsolni! Talán ha maradtunk volna még egy kicsit…  

Kihívás Hete – 6. nap képei (06.08. szombat)

Útvonal: Szeged, Tápé, Algyő, (Nagyfa), Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Algyő, Szeged (104,5 km)

A hét utolsó kerékpározós napján nem fukarkodott velünk a meleg , és még a szokásos elázásunk is elmaradt. Szegedről 9 fővel indultunk el az aznapi 100 km-es körre. A Szent Anna kikötő árnyas fái alatt frissültünk egy jólesőt, majd Hódmezővásárhely felé vettük az irányt a “kissé” rázós utakon. Batidára lekanyarodva volt egy kísérletünk frissítőpont beiktatására, hiszen tavaly nyitva volt… hát most nem! Hosszabb megállásra féltáv után Mártélyon került sor, ahol a hűsítő italok mellett meleg fogadtatásban részesültünk! Eszter, aki két nappal korábban letekerte velünk a vajdasági 100-ast, éppen itt piknikezett a barátnőivel. Bemutatkozáskor kiderült, hogy az 1 négyzetméterre jutó Tóth Edinák száma 2! A találkozás pillanatait több kép is megörökítette, sőt még Zoli is vidáman pózolt a hölgykoszorúval! Mártélyról a töltésen indultunk tovább Algyő irányába, ez kb. 24 km-es töltéstúrát jelentett a rázós, murvás úton, amit 2 defekt is lassított. Minden jó, ha a vége jó, lassan látni kezdtük a 6 napos kalandunk végét, bár kicsit sajnáltuk is, hogy a nagy kaland lassan végéhez közeledik. Algyőn még készült rólunk egy gyors csoportkép, majd ténylegesen az utolsó km-ek következtek Szegedre, a Torontál tér rajt-cél helyszínére. Szép napunk volt!

Kihívás Hete – 7. nap képei (06.09. vasárnap) GYALOGTÚRA

Útvonal: Szeged (Torontál tér), Kamara-töltés, Tiszapart, Torontál tér (14 km)

A 6 nap 100 kilométerei után a vasárnapi zárónapra már otthon hagytuk a kerékpárokat, túracipőre váltottunk és egy laza gyalogtúrával zártuk a Kihívás Hetét. Szegeden, a Torontál téren a Bohócdoktorok már vártak minket. Kaptunk bohócorrokat, összeálltunk egy gyors csoportképre és indulás. Erre a napra a meteorológia extrém meleget jósolt, ami miatt többen jelezték, hogy nem merik bevállalni a töltéstúrát, ami teljesen érthető volt. Családias létszámmal indultunk útnak, így volt lehetőségünk mindenkivel beszélgetni, ismerkedni. Tény, hogy nem fáztunk, de a beígért hőség a hajnali esőt követően elmaradt, kellemes nyári melegben tettük meg a 14 km-es túrát. Útközben felfedeztünk több bunkert, egyikbe be is másztunk, hogy belülről is megnézzük. Virágokat fotóztunk, próbáltuk beazonosítani a növényvilágot , és az állatvilágot is , mert mi még a nyuszit is madárnak néztük! A parkolóba visszaérve végre elmondhattuk, hogy teljesítettük a Kihívás Hetét!

Köszönjük, ha bármilyen formában velünk tartottatok, szurkoltatok, aggódtatok, tekertetek. Köszönjük az eddig felajánlásokat, az adományokat június végéig gyűjtjük a BohócdoktoroknakNagy kaland volt, sok tanítással és tanulással, új élményekkel, megható pillanatokkal, meglepetésekkel. Köszönünk mindent Nektek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük