Dóczi Imre elment… de sok mindent itthagyott nekünk örökül. Az iránta érzett tiszteletünk és barátságunk indította el az emléktúrákat.
Rendszerint olyan útvonalakon elindulva, amerre ő is szívesen tekert. Jó érzés azt látni, hogy az idő múlásával egyre többen vagyunk. Azt mondják, idővel az emlékek elhalványulnak, de ez csak akkor igaz, ha ezt elfogadjuk. Ha teszünk ellene, akkor még az idő sem képes elhomályosítani a szép emlékeket.

Az idei Dóczi Imre emléktúra Zákányszékről fog indulni, és azon az útvonalon, ahol Imrével is túráztunk az első túráink egyikén. (A túrákat felválta egyik évben Szegedről, másik évben pedig Zákányszékről indítjuk.)
Időpont: 2025. július 5. 10.00 óra
Rajt helyszíne: Zákányszék, Ifjúság u. 1. (piac)
Táv: kb. 43 km
Nehézségi fok: könnyű
A távot végig aszfaltos úton tesszük meg.
Az útvonal itt tekinthető meg! (gpx file letöltési lehetőség)
Útvonal: Zákányszék – Üllés – Forráskút – ZSombó – Bordány – Zákányszék
Regisztrálni itt lehet!
Kérjük csak olyanok regisztráljanak akik hozzájárulnak ahhoz hogy a túra során fotók készülnek és azt a közösségi oldalunkon közzé tesszük.
A regisztrációval hozzájárulsz, hogy a neved megjelenik a résztvevők listájában!
A túra ingyenes, de ha regisztráció után mégsem tudsz eljönni, akkor kérjük ezt jelezd az info@homokhatibringaklub.hu címen.
Infóvonal: +36 30 606 23 58 (munkanapokon 9-15 óra között.
